Na nem ilyen súlyos a helyzet, csupán nagy szünet van....a fejemben. Nem akarok minden nap ideülni és leírni, hogy mennyire nem történik semmi, milyen tündér a kislányunk, mennyire beteg a fiúnk és aznap hányadszor mostam fel a macska után...

Nem törlök, mert legalább megmarad az elmúlt 2 év...a terhességem csodája, a küzdelem a gyerekekért, a kínok, a szomorúság és az öröm könnyei. Bárki elolvashatja és leszűrheti amit szeretne. Nekem pedig "emlék", mégha összességében nem túl boldog akkor is.

Ha lesz komoly mondanivalóm jövök még és elmesélem. Időnként olvasom, akik Nekem fontosak, olvasom és velük vagyok gondolatban! Külön említem: Majdnemnyuszit, Pumicicát, Magnolit, Fórumvírust, Brunit és azokat akik bíztattak, velem voltak végig. Kívánom, hogy olyan életük legyen, amilyent szertnének!

Nem búcsúzom végleg, csak pihizek kicsit...:)

Nah, elkezdtem végre, igazán. Másnak ez semmit se jelent, nekem viszont igazán nagy dolog. Éppen ideje volt nekiállni, mert a lelki életem a béka feneke alá süllyedt, szóval nekikezdtem. Minek? Hát a FOGYÓKÚRÁNAK!!!!! :DDDDDDDD

Sőt mi több. Kínszenvedéseimről blogot is vezetek, itt az nlc-n. Címe: Extreme Makeover. Akit bővebben érdekel esetleg kukkantson be. Múlt hétfőn kezdtem, 90 napossal. Ott csak a fogyókúrám története lesz olvasható. Lelki életem ovábbra is itt olvasható. :D

Bibikém elindult. Olyan édes a kis tétova lépéseivel, hogy meg kell zabálni. Még csak 5-6 lépést tesz egyedül, de egyre ügyesebb. 13 hónapos. Meg fejlődik a kis értelme is. Már mondja a szavak elejét, meg bizonyos szavakat teljesen is. Édike!

Anyagilag mostanában a padlón vagyunk, így elég feszült a légkör. Mármint nem köztünk, hanem úgy általában. Azuram, mint már írtam is, pincér. Sajnos a vendéglátós meló nem az állandóságról szól. Ha valahol esetleg egy évig tud dolgozni az nagyon jó. Hát a legutóbbi csak 7 hónapig tartott és pont rossz helyre váltott, így most ezerrel keres újat. A baj csak az, hogy ha nem dolgozik nincs pénz, én gyeden vagyon. A nyakunkon a lakáshitel, meg a többi, szóval nem egyszerű. A szerencse, hogy Azuram nagyon kitartó és szorgalmas, szóval lesz állása hamar, csak olyan ez, mint a kutya vacsorája....Én nem szeretnék visszamenni dolgozni még, mert Bibinek nagyon kell, hogy itthon legyen...meg ez a legszebb időszak...remélem minden jól alakul végül.

Mára ennyi, remélem mindenki rendben! :)

 A gyászunkon és az óperecián túl él és dolgozik a temetkezési vállalat. Mikor az ember, jelen esetben imádott nagyanyám meghalt, elmentünk, hogy a temetést ezen intézményben megszervezzük... és innentől nem jutottunk szóhoz...

A környezet igen kúltúrált, légkondícionált. A hölgy pedig igen nyájas volt. Az árak pedig.... sima hamvasztás, pici földbe helyezett urna, rajta műkő lap, fekete betűk...330.000.- és mindenből a legolcsóbbat kértük... De az egyház se különb. A szertartás+pap költsége potom 40.000.- Felháborító komolyan. (A számla részleteibe már nem is megyek, mert elég volt egyszer is.)

28-án volt a temetés. Na persze hülyeség ilyent mondani, de azt hiszem nagyikám pont ilyent akart volna. Olyan volt mint ő, szolíd, rövid és bensőséges. Kevesen voltunk, csak a szűk család, olyan max. 30 ember.

Nagyon rossz, hogy valakivel csak ott találkoztam, hosszú évek után. Eljött anyukám unokatestvére is, ahol az első fiú autista lett és ők nevelik 17 éve. (írtam róluk többször) A nővel már nagyon rég nem találkoztam, de megsem ismertem volna. Megöregedett közben. A gondok mély árkokat szántottak arcára. Egykor csupa-tűz szeme most fakón és tétován nézett. Tartottam kicsit ettől a találkozástól, hogy vajon mit szólnak ahhoz mi máshogy döntöttünk. A szertartás végén mellém lépett és megölelt. Nem kérdezte, mondta: Andris nagyon jó helyen van, ismerjük mi is a hölgyet, 17 éve majdnem mi is...itt nem fejezte be, megölelt újra, jó egészséget kívánt, puszi a gyerekeknek, és már ment is tovább. Valami hasonlót dadogtam vissza. Igazából csak itthon volt időm újragondolni a beszélgetést. Nem fejezte be, de tudom mit akart volna mondani... az ő véleménye, bátorítása többet jelent nekem bárkiénél, hiszen benne van, csinálja és nem köp szembe, érti...megérti...igazán csak ő érti meg.

Hiányzik a nagyikám. Sokat sírtam a temetésén is. Lassan majd könnyebb lesz, nem fog kevésbé fájni, de könnyebb lesz...végül is ebben az érzésben profi vagyok.

 Mindenkinek köszönöm!!! Különösen Pumicicának, de lehet meg sem érdemlem..:)

Magnolitól szeretném kérdezni, hogy ők hol tartanak most?

Puszi mindenkinek!

 Egy hónapot élt még az én drága egyetlen nagyikám az első műtét óta. Augusztus 13-án aludt el örökre. Nem írtam, mert eleinte hittük, hogy jobb lesz. Aztán már tudtuk, hogy innen nincs vissza...

Az első műtét után két hétig volt a sebészeten és próbált gyógyulni. Nem ment. Majd újra megműtötték, mert nem voltak rendben a dolgok. Intenzív osztály...és elkezdődött a leépülés. Napról napra látni, hogyan hanyatlik a tűz a szemében. Hogyan fakul a bőre, a haja, mosódnak el a vonásai...és a mérhetetlen szenvedés. Miért kell azért imádkozni, hogy könnyű halált adjon neki az ég?! Nem volt az. Még egy agyvérzés is elötte... Azon gondolkodtam, hogy ha nem lett volna ilyen akaratereje, már nem élne rég.

Augusztus 13-án 13.10-kor telefonáltak a dokik, hogy válságos lett, menjünk. 10 perccel később meg azért hívtak, hogy vége. Mi már ott voltunk az épületben. A nagyapám, anyám és én bementünk elbúcsúzni, utóljára. Még meleg volt a feje, ahogy megpusziltam az arcát. Izzadt a haja, ahogy megsimítottam. Nem bírtam bent maradni. Tudom, hogy neki már nem fáj semmi. Mikor kivették a hallókészülékét, még sípolt. Neee! akartam kiáltani, hiszen anélkül létezni sem tudott...de neki már nem kell...gondoltam aztán.

Eddig kegyes volt hozzánk a sors. 32 évemhez képest a nagyim az első a családból, aki ennyire közeliként ment el. Tudtam, hogy nem él örökké, meg azt is, hogy szinte megváltás a halál a rengeteg szenvedésre...mégis, csak 72 éves volt. Úgy hiányik már most, pedig még egy hét sem telt el....

Szeretném tudni, mi lesz velünk a halál után. Egyszer pont nagyim mesélte, hogy mikor újraélesztették (10 évvel korábban), ő úgy látta kilép a testéből, felülről látta magát és az orvosokat. Szeretném hinni, hogy jó helyen van mostmár. Nagyon szeretem.

 Az elmúlt hét volt az, amikor Andriska nálunk töltött 4 napot. Edit zarándokútra ment Horvátországba, így szerda estétől vasárnap estéig volt nálunk a fiúnk. Bízhatta volna másra is, de mikor rákérdezett, Azurammal egyöntetűen vállaltuk.

Szerda este mentünk érte és telis tele volt a kocsi a kis cuccaival. Edit ugyan elmondott mindent vele kapcsolatban, azért le is írta 4 db A4-es oldalra milyen speciális ellátást igényel a kisfiunk. Csak azért írom le, hogy akinek még nem volt dolga fogyatékos kisgyerekkel az is érzékelje, hogy a nap 24 órájából 24-t igényel.

Napirend: - Reggel valamikor kel (nálunk általában 7 felé): etetés (erről külön írok majd), aztán 15 perc fürdetés (általában állati meleg vízben és pezsgőfürdőben), aztán 1 óra torna. Na itt álljunk meg egy pillanatra. Nem nyavajgásból mondom, de a Bibi 12 kg-ja alatt edzett karomban olyan izomláz lett, hogy hihetetlen. Olyan feszesek ugyanis a kis izmai, hogy volt, amikor ki sem tudtam nyújtani őket. Ja és mindössze 1 éves...és én felnőtt alig bírtam... Torna után maszírozás krémmel, öltöztetés, megint etetés, ezután elalszik, mert elfárad. Ez összesen 1,5 órát vesz igénybe. Na és ebből a részből napi 4 db-t kell végig csinálni, ami összesen 6 óra.    - Az "üres" időkben: további etetések (fejletlen kis gyomra miatt 50 ml-t eszik egyszerre, azt kb napi 10 alkalommal), még büfizik ezután, aztán vak könyvek tanítása, hallás fejlesztő tréningek végig csinálása, látás fejlesztő feladatok csinálása, hintáztatás és babycomp-ban torna, zenei gyakorlatok csinálása, tárgyak érintése, mondókázás. Gyakorolni vele a "testi" fejlesztőket: átfordulás és egyenesbe felülés, ezekből 60-60 db. Na persze ezekhez azért hozzátartozik, hogy a gyereknek is van önálló akarata és főleg a tornák alkalmával sokat sír (mert fáj neki), de akkor is meg kell csinálni. 

Mindezek mellett elsajátítani a hallókészülékek beállítását, az asztma pumpa adagolását. Hasfájós a mai napig, erre figyelni. A napi rutin kb este fél tízig tart, de 10-11-ig ringatni kell. Éjjel pedig egyszer tutira kel.

Na azt azért tudni kell, hogy a családomból általában volt itt valaki, aki Bibivel is foglalkozik, mert Andris mellett (ha rendesen mindent megakartam csinálni) képtelenség lett volna. Egyszer volt olyan, hogy 5 órát voltam a 2 gyerekkel. Andrist tornáztatnom kellett volna épp, de Bibi már nyüszített, hogy engem akar. (Elvan egy darabig önállóan is, de nem másfél órát.) Na persze, ha kezdetektől mindkettő itthon van egész más lenne, az tuti. Bibi már lehet cipőjét is egyedül húzná egy évesen... Nem tudnék ennyit foglalkozni vele, most végképp bebizonyosodott.

Na és az eredmények: Andris egy évesen még a fejét sem tartja 5 mp-nél tovább önállóan, ingerek (pl. csikizés hatására) nevet (időnként magában is csak úgy), sír, vagy közömbös arccal nézelődik. Egyéb érzelem megnyílvánulás nincs. Hallása a két készülékkel egész jó (szerintem), látása (ismét szerintem): árnyékok. Már egy torna elmaradása (a 4 ből/nap) tapintható eredményt hoz: feszesebb mint előtte, kezeit görcsösen magához húzza és jobban sír. Nyakán olyan feszesek az izmok, hogy a kitartó torna ellenére is jelentősen ferdén tartja. A kis kezét akkor sem sikerült teljesen kinyújtani, amikor a gyerek teljes súlyával rajta lógott. Talp reflexe nincs. Térd reflex nincs. Csípőjét nagyjából 60 fokban lehet szétnyitni (sok tornával!) és már meszesedik.

Ezen felül Edit egy héten több alkalommal viszi különböző szakrendelésekre, a Petőbe, hallókészülék beállításra...stb.

Elfáradtunk nagyon. Fizikailag és lelkileg. Lelkileg főleg. Azuram úgy kiborult, hogy azt mondta még egy nap és vége. Pasi, de nekem sem könnyebb. Most ehhez képest mi Bibi hisztije, mi az, ha szar napja van, vagy nekem. Mi az, ha véletlenül kétszer kel felkelnem éjjel. Semmi. Öröm minden perc. Öröm az értelem a kis szemében, ha visszanéz. Látom azt is, hogy mire gondol a kis gyermeki agyával. Hogy megérti mit mondok..... hogy Andris valaha megérti-e nem tudom. Mint ahogy azt sem lábra áll-e, tudni fogja-e egyáltalán ő kicsoda. Egy éve születtek... remélem nagyon boldogok lesznek...mindkettő a maga módján.

 Túlélte! Hihetetlen, de igaz, túlélte! A rossz szívével, a legyengült szervezetével, a meggyötört lelkével...túlélte... Nem hittem, nem mertem hinni, csak nagyon bent....

Délelőtt átadtam a papának és az önfeledt játszásnak kislányomat és felmentem a kórházba. Délelőtt 10.15-kor bevitték a műtőbe és 14.45-kor hozták ki. 4 és fél óra csupa aggodalom és idegeskedés, feszengés a kényelmetlen székeken, fel-alá járkálás. Anyám elszívott egy doboz cigit, én megittam egy liter kólát, és egy bűn rossz gépi kávét, a húgom úgy szorította a száját mintha nem is lenne... A nagyapám pedig, aki saját szerelem-csapdájában élte le az életét egy szót sem szólt, csak nézett maga elé. Alig aludtunk, szegény nagyapám már a nagyanyám altatóit is bevette, hátha....

Aztán mikor kitolták, csupa kábulat volt, de mosolygott, hogy minket meglátott. Másfél órát álltunk még az ágyánál, szorongattuk, puszilgattuk a kezét. Első szava az volt: visszajöttem....látjátok? visszajöttem.... Elakartunk menni, had aludjon, de nem engedte. Olyan iszonyú halálfélelme volt műtét előtt, hogy most szinte a szemével kapaszkodott belénk, annyira örült a viszontlátásnak. Nem merte lehunyni a szemét. Aztán elköszöntünk mégis...

Az orvos elmondta, hogy kivették a vastagbél nagy részét, hasfalra vezették ki (nem tudni lesz-e helyreállító műtét) és bíznak benne, hogy most már nem vérzik majd. Megtették, amit meglehet. Ennyi. Mi meg bízunk abban, hogy ez így lesz.

Hiszek a szeretet erejében és ma a nagymamám példát mutatott kitartásból és élni-akarásból...

 Haldoklik a nagymamám....Most ugyanazt a tehetetlen dühöt érzem, mint Andrisnál. Nem tudok rajta segíteni, csak sírni, de sírni se lehet örökké.

A következők az ő szavai, nem az enyémek....az ő életét jegyzem le....amíg még emlékszem a részletekre, néhány gondolattal kiegészítve.

1936.07.04-én született Mezőkövesden. Édesanyjának 6 gyereke volt, a férje infarktusban halt meg a háború alatt. Mesélt a bombázásról, hogyan fogták a németek a puskát rájuk, aztán hogyan falazták be egy kis helyre a nővérét az oroszok elől. 1956-ban férjhez ment a nagyapámhoz, mert anyukám már "útban volt". Ezért. Talán kicsit szerelemből is, de ez nem tartott sokáig, legalábbis az ő részéről. Nagyapám imádta, imádja ma is. De együtt maradtak. 23 évesen meghalt az anyukája is és elköltöztek Pécsre, mert 3 x kellett műteni a fülét. Itt voltak jó orvosok és a nővére ide jött férjhez. Nehezen kaptak lakást, sokat nélkülöztek addig. Rengeteget dolgozott, kesztyűvarrónő volt. Nagyapám meg vasbeton szerelő. Nevelgették kicsi lányukat (anyukám), aki 19 évesen váratlanul férjhez ment, mert jöttem én...(na persze a történelem igazolta, hogy ezt se kellett volna...) A nagyanyám félig megőrült, úgy néz ki anyám esküvői képein, mintha temetésen lenne, de ez volt. Aztán én kárpótoltam mindenkit...mármint gyerekként. Aztán jött a húgom, aztán anyám elvált és a nagyszüleim mindig mellettünk álltak. Gyerekként egész nyarakat töltöttünk náluk és isteni volt. Mind anyagilag, mind erkölcsileg mellettünk voltak. Ennek viszont ára volt. Nem lehetett nemet mondani, ellent mondani semmiért. De ezt szoktuk meg, így szerettük nagyanyámat. (Amolyan Magdi anyus féle a Barátok köztből...) Egész életében beteg volt. Mindenféle betegséggel. Tavaly ment orvoshoz (kb. 15 év után és azóta nincs megállás). Nem részletezem, mert annyi minden volt és mindenből meggyógyult már. Tavaly, amíg én szültem, derült ki, hogy méhdaganata van. Műteni nem lehet, mert rossz a szíve, így maradt a sugár. Viszont azt nem nézték, hogy vérképzőszervi betegsége van. Így a rákból konkrétan meggyógyult, de tönkretették a vastagbelet és iszonyúan vérzett. Húsvét óta, kisebb megszakításokkal kórházban van, próbálnak rajta segíteni, elégetni a vérző sebeket, hiába. 2 hete mondták, hogy műteni kell, kivezetik a belet a hasfalra, nem lehet máshogy. A nagyanyám, mivel iszonyúan szenved, belement a műtétbe is. Összesen 32 egység vért kapott eddig. Mindig kivérzik, kap vért...és ez így megy. Iszonyú rosszullétek és fájdalmak közepette.

Egy hónapja minden nap ott vagyunk nála a kórházban....mind. Holnap lesz a műtét. Ma sírt, mikor körül álltuk az ágyát és elköszönt. Nagyon fél szegény, hogy mi lesz velünk, meg ne szomorkodjunk, szeressük egymást...ilyenek. Egy hónapja nyugtatót szedek megint. Iszonyú nehéz volt nem sírni, belenézni az elgyötört szemébe, fogni az agyonszurkál kezét és erölködni, hogy ne remegjen a hangom. Hogy úgy mondjam, nem lesz semmi baj, hogy félig hihető legyen. Hogy amikor a temetéséről rendelkezett azt tudjam mondani: úgy lesz minden ahogy szeretnéd... miközben örjöngeni tudnék, mert annyira féltem. Mert nem akarom, hogy elmenjen, mégcsak 72 éves....

Mikor Andrissal és velünk az történt ami és még hittük, hogy minden rendbe jön minden este imádkoztam az Istenhez, hogy segítsen a kisfiúnkon. Ma már nem tudok imádkozni. Akkor elmondtam az utolsót is.... Nagyon szeretjük és remélem ez számít, mert ha ez se, akkor semmi....

 Ó ha tudnátok hányszor nekifutottam ennek...hányszor gondoltam, hogy most leülök és írok... egyszer tényleg elkezdtem, de a mentésem elszállt. Na, azért biztos nem ejtettem ember-tömegeket a kétségbeesésbe. :-)

Szóval a címbéli vágta, tulképpen oximoron. Vagyis saját kis mikroklímámat jellemzi....

Csiga lassúsággal, ólom lábakon telnek a napok velünk. Hihetetlen, hogy az embernek mennyi mindenre van ideje, hogy gyesen van. Legközelebb majd ha nyugdíjba mész-mondta nagyanyám és alighanem igaza van...

Andriskánk szépen fejlődik, bár a fejlődés üteme lényegében tér el Bibiétől. 10 hónapos kora ellenére is csak 6 kg, bár ez a 950 gramm sokszorosa ugyebár. Két hallókészüléke van, ami csak állandó sapi viseléssel marad fent pici fülein. Hetente több órát vesz igénybe csak ennek a készüléknek a beállítása, hogy mennyit hall vele. Jelenleg úgy tűnik, hogy a mély hangokat. Két orvos egybehangzó véleménye volt, hogy semmit sem lát. Mindezek ellenére hunyorog a napfényre és villanó fényre kiváltható az epilepszia, szóval valamit látnia kell. Nagyon nehéz fejleszteni, mert ha valamivel játszik és mondjuk leejti, se nem hallja hová esett, se nem látja, így érdektelenné válik a tárgy iránt. A Pető Intézet valószínűleg nem vállalja tovább, mert ők ezekre az érzékelésekre is építik munkájukat. Szegénykém úgy tűnik aszthmás is lesz...de ha csak ez lenne. Úgy tűnik, a gond az, hogy a gyereknek nem szervi bajai vannak, vagyis a füle és a szeme konkrétan jó. Viszont az agyterület, ami mindezeket az ingereket feldolgozza hiányzik. Jó hír viszont, hogy sokkal lazábbak az izmai, sokkal kevesebbet feszíti magát hátra. A könyökét és az ujjacskáit még mindig nem tudja kinyújtani teljesen, de rengeteg tornával majd talán ez is rendbe jön.

Bibinek vettünk egy járókát. Na, az én kis lusti lányom egész kivirult és röpke 2 hét alatt felállt és körbement. Kint van 8 foga és gyakorlatilag már mindent eszik amit mi. Na és magyaráz, magyaráz a végtelenségig. Na persze a maga kis halandzsa nyelvén, itt-ott "értelmes" szóval. Meg menne a világba...csak hát még nagyobb az akarat, mint a tudás. Kezdi felfedezni a világot...már az eszemet sem tudom, mikor fújtam a pitypang fehér magjait szét, most neki megmutattam. Vísitozva "kergetőzünk" a lakásban és kapom a nyálas kis puszikat.

Ezernyi csodával minden nap. Ami eddig csak a napi rutin része volt és észre sem vettem, mert sietni kellet, most neki meg kell mutatni, el kell énekelni, mondókázni...stb. Istenien lassú hömpölygés az életünk, tele mindenfélével. Néha szeretnék újra gyors patak lenni. Hiányzik a meló és az adrenalin. Tudom viszont, hogy akkor működnek jól a dolgok, ha időt szánunk rá, energiát adunk bele. Nem hiszem, hogy akkor lesz jó az élete, ha rángatom, hogy siessen, mert nincs idő semmire, mert ideges vagyok és menni kell. Úgy is ez lesz, de még nem kell, hogy ilyen legyen. Mert ha egy óra az út a boltba, hát annyi...mert annyi pitypang van útközben...:-))

Vannak helyzetek, amikor csakis a csokis mogyoró az egyetlen, ami segíthet... Ez persze magában hordozza azt a kétféle ízt, ill. személyiséget, ami csakis a csokis mogyorót kedvelők sajátja. Mint az édes-savanyú... szar is meg jó is... Na már bocsi a vulgaritásért, de az élet is pont ilyen. Szar is meg jó is....

Na, a kis kitérő után felvetem a kis szösszeneteim. Nem biztos, hogy lesz benne összefüggés, meg dráma, de az enyémek és bár a nép vért akar látni (oh, cézár!), azért talán nem lesz uncsi sem...

Pár napja olvasok egy blogot és írtam is hozzászólást. Nem írok nevet, mert az végül is tökmindegy. Lényeg: gyeses anyuka, prímán elhanyagolt állapotban, édes kislány és ájulatig (?) dolgozó férj. Alapállapot: nő komplexusos gyerekkor, pasival összekerül (ez is jó lesz, mert mintha szeretném), gyerek....aztán elromlik minden, szex nuku x éve (!!!!), pasi egyfolytában melózik (állítólag), beszélni nem lehet vele, ill. a nő nemtud. Leírja, gyötrődik....de nem beszél. Basszus már én is gyötrődök esküszöm. Lepörgetem magamban én hogy lennék. Mit mondanék. Hazajönne Azuram és elkapnám az tuti, na nem csak úúúúgy, hanem beleüvölteném a képébe ha máshogy nem megy. Borzalom... a gyereket nem bízza másra, félti. (?) Egyetlen közös program, de nem beszélnek....és basszus egyik sem és ülnek kínos hallgatásban a konyhában...kész vagyok esküszöm az ilyenektől. Minden hozzászóló: elmondja szerinte hogy, de beszélni...azt kellene. Nem és be is fejezi a blogot és depis és kész és feladja, meg ilyenek....fúúú de tudnám megrázni ezt a nőt is, hogy nem lehet és addig kell csinálni, amíg van értelme és ott a (egészséges) gyereke hát érte legalább vegyen már erőt a satynyaságán és a gyerek is miatta kezelhetetlen.... off

Full más téma. Pécs. Mert itt lakom és mert dűhít. Kúltúrális baromfővárosi cím 2010. Mikor megpályáztuk akkorát fingott a városvezetés, hogy elhallatszott Európa túlfelére is, mert olyan projektet csináltak. Azóta Toller komában.... a lényeg: alig valósul meg valami a nagy "kútúrácságból". Szerintem rajtunk fog röhögni egész Európa. Érdemes megnézni az origo erre vonatkozó mai cikkét és kiderül. Na de nem ez a szomorító: rendezzünk olimpiát 2020-ban! Ba...meg!!!! Csináltak már magyarok valamit normálisan? Autópálya, metró, pécsi projekt....stb. de olimpia...az...   off

Ja és megint Pécs. Tubesi radar építés. Én ott voltam szavazni, hogy ne építsénk ránk ezt a monstrumot, hogy még az unokáink is világítsanak a sötétben. Bár "kedvenc" sólyom madarunk a fához kötözte magát a Zengőben, hogy nehogy pár kikerics megsérüljön, egy 160 ezres nagyváros lakossága negyedennyire sem érdekelte... Szóval ott voltam és ezzel tartoztam ahhoz a lelkes 30 %-hoz, aki elment szavazni....hogy mégsem épül meg pusztán (jogi) véletlen műve. Na és miért jutott pont most ez az eszembe? Mert Győrben eltudtak menni 98 % (!!!!!!!!!!!!!!!)-ban szavazni, hogy sógoréknál (!) ne épüljön meg az égetőmű.... off

Bibinek egyszerre jön 5 foga, Andris csak a mély hangokat hallja 2 hallókészülékkel, de hall, én elvagyok és nemsokára megjön, Azuram ma éjjel egyig melózik, de megvárom, ahogy szoktam és dumálunk... ja és csokis mogyorót eszek! :)

 Aznap, mikor bejegyzésemet megírtam Edit hívott telefonon. Nagy baj van-mondta. Elvitte Andrisomat hallásvizsgálatra és kiderült, hogy 0%-ban hall, mindkét fülén. Vagyis süket, teljesen. Ugyan hallókészüléket írnak neki, mert akarják tudni, hogy talán azzal érhető-e el valami eredmény, de az orvosok már előre mondják ne reménykedjünk, mert a hallóideg károsodott az aggyal együtt.

Szörnyű, nem szörnyű már meg sem lepődtem. A gond az, hogy Baranya megyében fogyatékos, hallássérült gyermekeknek sem óvoda, sem iskola nincs. Tehát élből Kaposvárra, vagy még messzebb kell hordani majd. Nehéz volt a nappal, nehezebb az éjszaka. Most mi legyen..ezt tárgyaltuk Azurammal. Teljesen el voltunk készülve, hogy Edit közli, sajnos nem tudja tovább vállalni, mert van még neki 10 másik, akivel szintén törődnie kell. Akkor mit teszünk....

Ma mentünk Andrishoz, Edithez. Megbeszéltük. Azt mondta, nem számít semmi. Ő megteszi amit meg kell tennie. Ha Kőszegre kell hordani oda viszi. Őszintén elmondtuk, hogy Andrist nem fogjuk hazahozni soha, de nem szeretnénk elengedni, továbbra is látogatjuk, elhozzuk, nyárra is, támogatjuk anyagilag is, de nem hozzuk haza végleg. Ő azt mondta mindent megtesz, mert magáénak érzi teljesen már.

Hihetetlenül hálás vagyok ezért. Hálás, mert szereti, mert fejleszti, mert esélyt ad neki az életre. Még régebben mesélte, hogy a nála cseperedő 2 éves down kislány szülei elköltöztek, állást változtattak azért, hogy senki ne tudja beteg gyerekük született, nem is látogatják. Én mondtam Editnek nem tudom őket elítélni. Azért nem, mert ők a könyebbik utat választották, mi járjuk a nehezebbet. Könnyű lenne lemondani, tudva jó helyen van a gyerek, mintsem hétről hétre szembesülni, látni, hogy mennyire beteg....és még hol a vége..... Azért imádkozom, hogy legalább annyi kis tudása legyen, hogy a jelbeszédet, szájról olvasást megértse....egyszer majd. Nem vagyok hívő, de azt hiszem, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek. Most már úgy érzem nem véletlenül történik velünk mindez. Pontosan miért csak sejteni vélem. Kell még idő, mikor már nem sajnálom magunkat, hanem pozítívumként élek meg minden kis mosolyt és kedves szót, de talán egyszer, Andris után mi is a gyógyulás útjára lépünk.

 Már megint szembesültem azzal, hogy állati rég nem írtam... Na persze olvasni gyakran járok és időnként jókat derülök blog-társaim írásain, időnként meg elgondolkodom. Érdekes, hogy nemcsak a nőkből dől a szó, meg a hülyeség, hanem pasik is papírra vetik "magvas" gondolataikat...ami tök jó.... (Na most aztán "jólmegaszontam") :D Most ez pont olyan volt, mintha mondani szeretnék valami fontosat, de közben mégsem...pedig nem is vagyok politikus. :DD

Ebben a bejegyzésben sok mindenről írok, mert persze történnek dolgok, meg eszembe jutnak dolgok...meg ilyenek...:DD

Először is: Bibi elkezdett "dumálni". Istenien mondja: Baba és apa. Na tessék. Annyit, de annyit beszélgetek neki, könnyű szavakat: mint pl. anya :) erre tessék, apa...:D (Ez Murphy.) Azuram mája meg hízik...persze. Másik: segítséggel már áll. Igaz még keveset és ingatagon, de áll. Állati ügyes és én büszke vagyok nagyon. Tudom, vannak gyerekek, akik már fél évesen ülnek, 8 hónaposan mennek és beszélnek, de én akkor is büszke vagyok, mert Bibi még csak 7,5 hónapos és különben se lóverseny ez.

Andris volt itthon 2 napig, mert Edit allergia kivizsgálásra vitt 5 gyereket és én napközben vigyáztam rá. Nem volt könnyű velük, de nem is volt rossz, én rosszabbra számítottam. Bibi persze állati féltékeny volt, de túlélte. Kell, hogy szokja...

Javában tavasz!!!! Ami a fő. Egész más így menni sétálni, hogy nem 15 kg ruha kell ránk. Bibi ismerkedik a növényekkel. Édes. Még kell koncentrálni, hogy ne kapja be a füvet, fakérget, virágot, hajtást...mindent! A felső 2 foga nem akar kibújni, de látom, hogy kínozza. Fura, mert a 2 alsó már 3 hónapja kint van. Na, de ez se lóverseny ugye.

Lassan húsvét. Ezt is szeretem, nemcsak a karácsonyt. Na persze azt azért jobban. Mostanában gondolkodtam, hogy gyermekkoromban a március 15-t úgy szerettem. Mondtuk a verseket, kívülről fújtuk a nagy eseményeket, óráról órára mi történt (Pilvax, nyomda, múzeum kert, börtön...stb.) Ma meg....láttam a tv-ben, hogy egy csomó embernek fogalma se volt, hogy mi a fene volt ekkor. Nagyon dúúúrva. Bezzeg a hülye Valentin napot azt tudják. Amit nem utálok, csak értelmetlen.

Befizettük a nyári nyaralás előlegét. Céges üdülő, Révfülöp. Már 2 x voltunk, nagyon klassz volt, igazi gyerek-barát hely. Nagyon várom, mert tavaly a terhességem miatt kimaradt mindenféle nyaralás, vagy ilyesmi. Attól tartok állati hamar itt az augusztus.

Hát nagyjából ennyi. Nem mondhatnám, hogy örvénylenek az események körülöttünk, inkább csak álmosan folydogálnak. Na persze írhatnék olyan iszonyú "fontos" dolgokról még, minthogy lakógyűlés lesz ma, szomszéd néni folyton beszólogat, hogy hallja, mikor sír a Bibi, az ablakból figyelem az építkezést a szomszédban és örülök, ha jól haladnak, termesztek koktél paradicsomot és ládás gombát a konyhában....... de nem írom, mert nem fontosak és szerencsére mostanában brazil sorozatok sincsenek a tv-ben! :)

 Névnapomra Andrisomat hazahoztuk kicsit. Nagyon jól sikerült a délután, az egész család boldog volt, hogy láthatja, én szinte alig fogtam végül. Szegényem viszont (mint utóbb kiderült) benyelte a hányós-hasmenéses vírust és fürdetni is kellett, mert hátközépig kakálta magát és sugár hányást is produkált. Viszont összegésszében minden ok és happy volt.

Vasárnap, 2 nap múlva beszéltem telefonon Edittel. Elmondta, hogy Andris mennyire beteg lett, magas láza is volt. Sajnos előjött az epilepsziája, több rohamot is produkált. Az EEG-n már látszott, hogy nagyon epilepsziás, csak eddig nem volt roham...hát  most már ez is van.

Hétfőn bevitte a klinikára, ahol helyhiány miatt nem vették fel, epilepsziás gyógyszert sem kapott. Tovább irányították a gyermekkórházba, ahol hétfő délben felvették, mert továbbra is láza és hasmenése volt. Kedd délelőttig, azaz 24 óráig semmit az ég világon nem csináltak vele! Ekkor kötötték be ugyanis neki az első infúziót. Elmondanám, hogy Andris 4,75 kg volt, jelenleg pedig 4,25. Attól tartok ehhez nem kell orvosi diploma, hogy kiderüljön: a kisgyerek ki van száradva. Andris a fogyatékossága miatt gyakorlatilag óránként eszik és sokat, viszont baromi lassan és csak jó nagy cumival, ami leér a torkáig. A kórházban viszont ugye nem érnek rá etetgetni: lassan eszik? akkor biztos nem éhes...szóval a kiszáradt gyereknek 24 óra alatt sikerült 300 ml tejet adniuk. (Ez kb. 1/4-e a normál kajájának.) Bementünk Edittel, hogy akkor majd mi etetjük: de nem engedték meg, mert nem volt etetési idő. Ha nem öltöztettük volna át, akkor még ma is ugyanabban a kisruhában lenne, amiben Edit bevitte. Vagyis ez azt feltételezi, hogy 3 napja nem is fürdették, mivel tiszta ruha volt bekészítve... Arról meg nem beszélek, hogy a pelusa minden alkalommal tiszta kaka volt, a feneke vérvörösre csípve (pedig krémektől kezdve minden volt).... 

(Hát aki azt meri mondani, hogy ez így rendben van és nem kell változás, az hülye...vagy attól nagy a szája, hogy magánkórházban műtteti magát...) 

Megvizsgálta egy neurológus is, hogy beállíthassa neki az epilepsziás gyógyszert. Mikor megnézte a papírjait, csak ennyit mondott: te jó ég, ennek a kisfiúnak alig van agya.... Hát igen. 2/6 maradt az agyvérzések után, ami nem halt el.... Tudtuk, mégis hátborzongató kimondva hallani....

Remélem ma már hazamehet végre, mert a legjobb helyen Editnél lenne, aki aztán tényleg a nap 24 órájában a gondját viseli, tornáztatja (ami most szintén kimaradt jópár napja).

Nehéz. Nem csak attól, hogy mindig kimondják egyfelől mekkora a kár, mekkora a veszteség. Hanem azért is, mert úgy szertnék hinni, de egyre kevesebb a remény. Igazságtalan, hogy mennyit szenved, pedig ő még semmi rosszat nem tett életében....vagy ha őáltala minket bűntet az ég, hát a foglalkozás elérte a célját... Igazságtalan, hogy örülnöm kellene a gyerekeimnek, de soha nem tudok felhőtlenül, hogy mindig szomorú a szívem, ha Andrisra gondolok. Micsoda kín, hogy sokszor azon imádkozom, mikor a kis teste görcsbe feszül és panaszosan sír, hogy bárcsak történne már valami, amitől neki könnyebb és soha nem szenved tovább... de nem segíthet ezen senki, mert még olyan kicsi. Csak a remény marad, ami néha már alig pislákol...

 A múltkor ott hagytam abba, hogy Bibi először volt beteg és bla, bla, bla...:))))

Na az semmi volt a mostani hányós-hasmenéses lázas témához képest....

Ez biztos úgy van ám, hogy az ember edződik közben sokat, csak elsőre sok: az első sugárhányás, ha bármit adsz neki is csak hány és mintha egyre többet, az éjszakai kortyonkénti itatás, félelem, hogy kiszárad, egy nap százszor átöltözteted, mert vagy lehányja magát, vagy összekakálja nyakig és közben persze a láz.... Lassan lemerül a szuper-hosszúéletű-elemes-csodalázmérőnk mert annyiszor néztem meg mennyi is a láza...amikor hajnal kettőig tuti nem aludtam, túlleszünk-e a krízisen...pedig 38 volt a legtöbb és nem 40....

Aztán amilyen gyorsan jött, úgy el is múlt közben...aztán jöttem én és aztán jött Azuram is.... hát ez van. Pedig kezdem lassan felfogni, hogy ez még mindig nem a legdúrvább, mert nem szúrták fel a fülét (mint szegény MajdnemNyusziéknál....)...

Andrisom is beteg volt múltkor, bár szegényem ő az oltástól is belázasodott. Edit viszont nagyon lazán veszi az akadályokat, valószínűleg a gyerek-tömeg amit már felnevelt adja hozzá a "tudást"... Andriska elhagyta a 4 kg-t. Lassan, nagyon lassan hízik, viszont szép, formás baba....

Mostanában kicsit depis vagyok, hülyeségeken agyalok és rettentően sajnálom magam, hogy bevagyunk zárva a 4 fal közé sokszor (ha rossz az idő, vagy a gyerek beteg). Kicsit hiányoznak az emberek és a felnőtt társaság. Hiányzik, hogy egyszer úgy menjek be egy boltba, hogy nem azt lesem: megálltunk, Bibi felébred és menni kell. Szeretnék IDŐT szánni az olyan rettentően fontos dolgaimra mint a körmöm (nem csak akkor lakkozni gyorsan ha a gyerek 10 percre bealudt), epilálás meg ilyenek....Bibi holnap anyukáméknál alszik szóval Azurammal elmegyünk vacsorázni (mert hétfőn évfordulónk lesz) és moziba is, mert ott meg ezer éve nem voltunk...meg boltba is megyünk együtt és nézelődünk a végtelenségig....:) Kicsit lekiismeretfurdalásom van ez miatt, de azt gondolom a gyereknek se jó, ha elgyötört anyja van, kell ez a nap, hogy feltöltődjek kicsit...

Drága és egyszem testvérkémnek sajnos nem sikerült az első inszemináció. Pedig annyira hittem, hogy nekik is elsőre sikerül.... Ez azért szerintem gáz, hogy mindenki tök egészséges a családban, mindenhol spontán lettek a gyerekek (mármint mi és a fiúk is), erre nekünk is és húgoméknak is segítség kell a gyerekhez...dúúúrva... Én azért nagyon szorítok, hogy a legközelebbi sikerüljön. Addig pedig itt van Bibi, akinek lehet a második anyukája! :)))

Köszi a jókívánságokat! Mindenkinek hasonló jót, kitartást és nagyon szép évet kívánok!!! :)

A címben szereplő tűzkeresztség: Bibi beteg lett. Eddig, 5 és fél hónapig szerencsére elkerülte mindenféle kórság. Valószínűleg annak volt köszönhető, hogy karácsonyig volt tejem. Mostanra viszont tápos csibe lett a szentem...Szóval príma kis hörghurut (atyaég remélem jól írom...még ebbe sem jöttem bele, bezzeg a hányás leírása már simán megy). A jó az, hogy nem volt láza, tehát ez mégsem olyan igazi tűzkeresztség ám...csak köhögés, meg ilyenek.

Úgy emlékszem, amikor én voltam beteg gyermekkoromban, akkor mindig fílmet vetített anyukám lepedőre a falra (az a jó kis átmelegedős, tekerős fajta). Ezzel elterelte a figyelmemet és beadhatta a kúpot két fílm közt...Bibi figyelmét az orrszívó-porszívóról az ég világon semmivel nem lehetett elterelni. Hajnali kettőkor már a szomszédokét sem. Az volt a képzetem, hogy mire a szomszédok felébrednek, az éjszaka közepén, hogy " mi a p. ez drágám te is hallod?" addigra kész is az egész. Tévedtem. A vadi új, hepafilteres porszívónk (ami tény persze most egyáltalán lényegtelen), 1800 wattal visít a magyar éjszakába semmi, ismétlem semmi volt Bibi 2000 decibeles üvöltéséhez képest. Arról nem beszélve, hogy 5 és fél hónapos, 65 cm és 8 kg-s gyerekünket ketten Azurammal próbáltuk közben megfékezni. Persze nem dramatizálom a helyzetet: végül sikerült. Bibi aztán a küszködéstől meg egy adag tejtől édes álomra szenderült. Mi Azurammal persze a küszködéstől úgy felébredtünk, hogy meredten bámultuk sötétben a plafont még vagy félórát és gyanítom a házban voltak így többen is... Másnap kicsit izgultam, hogy hányan kopogtatnak, de senki...pedig már frappáns válaszokat is gyártottam, minden eshetőségre felkészülve...

Na de lassan a gyógyulás útjára lép Bibikénk...:)

A múltkor olyan találót hallottam, hogy azonnal magamévá is tettem...azt hiszem egy stand-up-comedy előadáson a tv-ben. A pasi babakocsit tologat az utcán. Kisfia van, csupa fiús cuccokba öltöztetve.  Csipkedős nyanyák jönnek: jaj, de édes...kisfiú-vagy kislány?- hangzik a kérdés. Apuka: nem tudom, majd ha felnő eldönti....:)))) Isteni! Szóval valahogy mi is így jártunk: tologatjuk Bíbikét, akin történetesen egy rózsaszín kardigán figyelt, meg a keresztelőre kapott fülbevalók. Erre egy nő a pénztárnál: nahát de édes... kisfiú? Az..b.meg....

Pénteken fogyókúrám támogatása céljából a tettek mezejére lépek! Megint elkezdek spinningre járni. Annyira szerettem terhességem előtt! Igaz, csak péntekenként,heti 1x, mert anyagilag most ennyi fér bele. Mégis nagyon várom már a régi feelinget! :)